Mi a közös a rákban, a csigában, a majomban, a kígyóban és a macskában? Többek közt a Bakemonogatari, vagyis a Monogatari sorozat első évada. Ígéretemhez híven, itt a cikk a szériáról. Ez egy nagyon vegyes zsánerű anime, a misztikum, a dráma, a horror, az ecchi mind fellelhetőek benne, változó mértékben, és alapvetően hárem jellegű, vagyis férfi főhőst körülveszi a nők kisebb tábora, akik általában játékosan, minden komolyságot mellőzve, de megmutatják romantikus-erotikus oldalukat, ezzel komplikálva a szerelmi helyzetet. Sokaknak már ez is bőven elég ahhoz, hogy felé se nézzenek, mert lássuk be: szokás az ilyesmit holmi "mocskos, férfi fantáziaként" emlegetni. Ám hiba lenne ezzel elásni a sorozatot. A központi karakter a 17 éves Koyomi Araragi, aki különböző, korabeli és nála fiatalabb lányok sorsának alakulásában válik kulcsfontosságú figurává, mert van némi tapasztalata a természetfelettiben, nekik pedig elkel a segítség, hogy rendbe tegyék az ilyen jelenségek által kizökkentett életüket. De csapjunk a közepébe, és lássunk tíz okot, amiért érdemes nekiülni ennek a műnek!

1. Eredetiség

Jelen anime készítése közben egyetlen szék sem sérült meg!

Van egy remek videó, ami a francia új hullámhoz hasonlítva elemzi a Monogatarit, ott jobban ki van fejtve majd' minden, amit ebben a pontban leírnék, úgyhogy érdemes meglesni, de lényegében megtalálható benne egy rakás stílusjegy ami az új hullámra jellemző, a szokatlan beállításoktól kezdve, a negyedik fal áttöréséig egy rakat kreatív eszköz, ami nem megszokott a mainstream vonalon, és még parodizál is néha ezt-azt. Az egyik legérdekesebb része, hogy időnként, olykor csak másodpercekre, a karakterek erős kontraszttal kiszakadnak az átlagos viselkedésükből és impulzívan, furán, őrülten, perverzen, (tehát szokatlanul) viselkednek, ami kicsit olyan hatást ad, mintha egymás szemén keresztül látnánk őket, önmaguk karikatúráiként. Az ilyen és ehhez hasonló megoldások teszik azzá a Monogatarit, ami: az egyik legérdekesebbre sikerült, legeredetibb adaptációvá.

2. Történetvezetés

Azt, hogy mennyire fontos végig betartani a megjelenési sorrendet, vagy mennyire érdemes az eseményeket kronológiai szempontból követni, nem minden ízében könnyű kérdés, de én efelé hajlok:

A Bakemonogatari jött ki először, ám számos kérdés nyitva marad benne, amik később kerülnek megválaszolásra, például az előzmény-filmtrilógiában, a: Kizumonogatariban. A sorozat sokat reflektál vissza önmagára, mégis az élmény része, hogy nem értesz azonnal mindent, és fokozatosan áll össze a kép. Sokkal nehezebb követni is, ha rossz helyen bontod meg a sorrendet, így talán jobb nem is megbontani. A történetvezetés viszont dicséretes, mert az évadok és Arc-ok önmagukban is, szinte kivétel nélkül kerek egészet alkotnak, továbbfűzve egymást pedig egy nagyobb teljességet.

3. Szellemváros

Aki elkezdi a sorozatot, annak elég hamar fel fog tűnni, hogy a helyszínek, mint az utcák, iskola, a karakterek otthona, eléggé kihaltak és még díszletként sem kerülnek elő olyan illetők, akiknek nincs valami jelentősebb szerepük a sztori alakulásában. A szülőktől, egyéb felnőttektől és diáktársaktól 99%-ban mentes, "hermetikusan lezárt" világ egyedül azokra koncentrál, akikre szeretne. Ez több dolgot is jelenthet, számomra leginkább azt jelképezi, hogy a benne lévő fiatalok élete önmagukra és egymásra szorítkozik, ők a főszereplői annak, és az anime, egy csapatnyi, bizonyos tekintetben elfeledett, magára hagyott fiatal önkereséséről, felnőtté éréséről szól, de ez a bemutatásmód nagyobb hangsúlyt enged annak, ha mégis feltűnik valaki apja-anyja, és ráhangol minket arra, hogy okkal tűnik fel.

 4. Japán folklór vonatkozások

 A Monogatari az állat-motívumok kincsesbányája, és bár nem lett konkretizálva a készítők által, hogy melyik történet milyen népmeséből merít inspirációt, bőven akadnak hasonlóságok. 

5. Tükörvilág

Bár a széria gazdag a furcsa, természetfeletti jelenségekben, "rendellenességekben", amik valamilyen módon megnehezítik, eldeformálják a szereplők életét, ezek nagy része jelen van különálló entitásként, mégis az köti őket a szereplőhöz és a cselekményhez, hogy az illető megoldatlan gondjai, elfojtott érzései miatt ragadtak rá, és a gyógyuláshoz elengedhetetlen ezeknek az okoknak a feltárása, megértése, a belső konfliktusok elrendezése. Ilyen tekintetben tehát egyfajta "ürügy" a természetfeletti, és nem főattrakció, ürügy arra, hogy szembe nézzenek démonaikkal és fejlődjenek, ami cseppet sem ad erőltetett hatást, hiszen a bennünk lévő betegségeket sem látjuk szabad szemmel és nem értjük meg azok pontos működését, ám a hatékony gyógyításukhoz és jövőbeni megelőzésükhöz kutatjuk a kiváltó okokat. Egy másik anime, a bizarr című "Rascal Does Not Dream of Bunny Girl Senpai" is alkalmazza bizonyos fokig a Monogatari receptjét, vagyis a főhős srác egy nagyrészt ambivalens valaki, aki a nála határozottabb fellépésű női karaktereknek segít természetfeletti gondjaikat megoldani, ám az sokkal hétköznapibb formában mutatja be a dolgokat és ott a problémák teljes egészében a karakterekből manifesztálódnak. Sajnos az a sorozat az első és az utolsó sztorit leszámítva nem gyakorolt rám különösebb hatást.

6. Állandó kísérletezés

Ritka, hogy egy anime menet közben próbálgat szárnyakat, itt persze összefüggő szériáról van szó, de külön évadokkal és fejezetekkel, ami lehetővé teszi, hogy a változtatás ne kavarjon be a különálló részeknek. A Monogatari formailag eleve egy rendkívül egyedi anime, de ennek tetejében minden önálló fejezete egy kicsit más-más kihatást ad, olykor a narratíva másik karaktert helyez a középpontba, máskor a sötétebb / világosabb helyszínek dominálnak, vagy változik az átvezető képek grafikája. Olyan is van, hogy az epizód teljes egészében egy történet elbeszélése, ami alatt freskó-szerű képsorok mennek. Általában turmixot kapunk, de bizonyos fejezetek inkább rejtélyek megoldására fókuszálnak, másokban dominánsabb az ecchi vagy a horror. Tekintve, hogy a karakterek adottak és nem dobhatja ki a kukába mindazt, amit addig felépített, merész vállalkozás menet közben, újra és újra megújítania magát, ám mivel ez a standard, a reneszánsz a sorozat esszenciájába olvad.

7. Merészség

Mint tudjuk, az, ha egy sorozat a saját feje után megy, és nem érdekli mennyire veri ki a biztosítékot, önmagában még nem garancia arra, hogy jó is lesz, ugyanakkor az HBO volt sok mai tévés standardnek az úttörője, és ezt azzal érte el, hogy megengedte magának a kényes témák boncolását, a határok átlépését. A Monogatari nagyrészt befogadható tartalmilag, de itt-ott rendesen próbára teszi az átlag nézőt, például a Nisemonogatari-val, ahol a sztori szerint egy 598 éves, de mégis 8 éves gyereklánynak kinéző vámpír egy eszmecsere közepette együtt fürdik a kamasz éveinek végét kóstolgató főhőssel, és nem sokat hagy a fantáziának, vagy hogy az említett főhős megmutatja mennyi erotika lehet abban, ha megmossa a saját húgának fogát. Engem kifejezetten zavarba ejtettek az említett részek, és úgy éreztem jobban áll a sorozatnak, ha nincs benne ennyi öncélú ecchi, (anime tekintetben pedig nem számít forradalminak, ha van) mégis úgy vélem, hogy inkább legyen valami merész és tapossa meg az ember jóérzését, mint visszafogott, de gyáván, annak kiszolgálását célozza meg.

8. Kiss-Shot Acerola-Orion Heart-Under-Blade

Ami nem más, mint a már említett vámpír karakter teljes neve, (leginkább csak Shinobu-ként hivatkoznak rá). Gyakran a konfliktusok forrásaként vagy feloldásaként kerül elő, komolyan össze kellett szednie magát a szerzőnek, hogy találjon egyéb karaktert, aki olyan hatással volt a főszereplő életére, mint ő, tekintve a sötét múltat és a kölcsönösen kiszolgáltatott viszonyt, ami segítségével mindketten fejlődnek, függetlenül attól, hogy mennyire idős lány / nő alakját viseli épp Shinobu. A többi mellékkarakter sem köszön le egy-egy szereplés után, hanem visszatérő, szerves részei a történetnek és kihatással vannak egymásra, ha némileg stabil is a személyiségük, az újabb meg újabb fejezetekben, bejárnak egy figyelemre méltó utat, azt hiszem Shinobu-val az élen, illetve persze ne felejtsük el, hogy remekül ötvözi az ártatlan, fánk-majszoló játékosság és az árnyékból előbújó, fenyegető veszély két pólusát egy személyben. 

9. Lassan érik be, erősen zárul

A legtöbb különálló Arc két / három / négy epizódos, de akad olyan is, ami ennél hosszabban fejti ki a sztorit, van időnk elmélyedni a részletekben és összerakni a kirakós darabjait, a hosszú dialógusok pedig fokozatosan készítik elő a terepet a konklúzióra, amiben általában némi akció és izgalom is megtalálható, de nem ez teszi naggyá, hanem az összeállt kép, a feszültség feloldása és a hatás, amit mindez drámailag gyakorol a karakterekre.

10. A zene

Amilyen egyszerű a forma, olyan egyszerű és letisztult a zene is, mégis friss, üdítő érzés az átlag soundtrack után.