Az isekai anime / manga / light novel lényege, hogy a fő karakter (általában hirtelen halál következtében, amit gyakran az azóta mémmé nőtt "Truck-kun" idéz elő) átkerül egy másik világba, rend szerint középkori jellegű helyre sok legendás lénnyel, veszéllyel, kalanddal és varázslattal. Manapság kilóra gyártják le az isekait, sokszor ugyanarra a receptre, pofátlanul még a helyszínek kinézetén sem változtatva, így aki párat megnéz, már láthatott több tucatot is. Ez sokaknak feltűnt, és sokan nehezményezik is, ám a zsáner az igénytelenség ellenére mégis nagy népszerűségnek örvend, és amire van kereslet, arra kínálat is akad.

Vannak, amik más fronton próbálnak eredetit nyújtani, és ez bizonyos fokig sikerül is nekik, például erejét, képességeit tekintve szinte legyőzhetetlenné teszik a főhőst és a harcok, összecsapások helyett / mellett egyéb aspektusokra koncentrálnak. A That Time I Reincarnated as a Slime-ból Rimuru Tempest, aki nyálkaként született újjá egy idegen világban, gyorsan megszerzett tekintélyét arra használja, hogy diplomáciai kapcsolatokat építsen a különböző fajok közt, illetve, hogy egy virágzó társadalmat hozzon létre, ami persze nem mindig lesz zökkenőmentes, és ő maga sem mindig lesz morálisan abszolút szerethető, de ez csak emel a sztori fényén. Vagy ott van az Overlord, aminek főszereplője külsejéhez híven (egy kétajtós szekrény csontváz) olykor kifejezetten főgonosz fényében tűnik fel, hiszen igyekszik hatalmát kiterjeszteni az egész világra, aki pedig az útjába kerül, azt vagy ő, vagy szolgálói teszik el láb alól, (néha valami ördögi terv, vagy szadista játszadozás részeként), függetlenül attól, hogy a karakter motivációi nemesek vagy sötétek.

A legnagyobb problémám az átlag isekai-al (bár még talán keveset láttam, de a legtöbb ilyenben bizonyos fokig jelen van) az, hogy nem rendes isekai-ok. Egy teljesen random karakter az új világban épp annyira működne, mint a főhős, aki a sztori szerint egy másik világból (általában a miénkből) kerül át. Nincs semmi jelentősége, hogy ő ki volt korábban, milyen ember volt, milyen élményeket, tapasztalatokat szerzett, milyen traumákkal él, tiszta lappal indít, már általában az első epizódban, így esélyünk sincs betekintést nyerni abba, hogy mit hozott magával. Pár kezdeti botladozást leszámítva, amit komikusnak szánnak, nagyon hamar alkalmazkodik az új életéhez, és 5-6 epizódonként egyszer megejt valami könnyű utalást, csak emlékeztetőül, hogy ő azért mégsem ott született. Csak, hogy ez csalás. Ha valaki leélt x évet valahol és az emlékeivel együtt, akaratán kívül ott ragad egy idegen világban, akkor igen is elvárnám és minden racionális ember elvárná, hogy ne csak az új világ legyen hatással rá, de ő is legyen hatással a környezetére, az "ő" pedig ne egy üres váz legyen, amit fel lehet tölteni, mert milyen jó is az, ha a lehetőségek végtelenek, hanem saját hozott határai és azok átlépése jelentsenek számára kihívást. Lássuk hogyan válik fokozatosan egy új emberré, bizonyos tulajdonságait megőrizve persze, de közben reflektáljon is arra, aki volt, mert ez a csalás olyan, mintha kitörölne és nemlétezővé tenne mindent, ami addig történt vele, kényelmesen úgy, hogy abba betekintést se nyerjünk, és így "ne fájjon" a veszteség.

A népszerű Sword Art Online nem teljesen szakít a való világgal, hiszen VR játékban ragadnak a szereplői, ahonnan azért az évadok és Arc-ok folyamán ki lehet jönni, kapott külön, kisebb történetet az, hogy a virtuális valóságban töltött idejük és az életük miként hatnak ki egymásra, ezt jó volt nézni, bármennyire is eseménytelennek hatott az izgalmasabb Arc-okhoz képest, és bármennyire is külön kellett volna szedni az évadtól egy OVA-ba. A sorozatnak vannak egyéb hibái is, amik rendkívül ingadozóvá teszik a minőségét, (vegyük például a teljes Alfheim Arc-ot, ami a magas téteket levitte a béka s*gge alá, ami egy komolyan vehetetlen, perverz szexuális zaklató lúzert választott főgonosznak, és ami megbocsájthatatlanul nyilvánvaló fanservice-el degradálta egy szexuális tárggyá, meg a lovagra váró, toronyba zárt királylánnyá az addig felépített, erős női főkaraterét) de a főbb történetekben ritkán, vagy szinte soha nem kerül elő az életből szerzet tudás, tapasztalat, és lekorlátozódik az egész a korábbi játékokban szerzettekre.

A KonoSuba minden hibája ellenére tekinthető kivételnek, hiszen isekai DnD jellegű szerepjáték-paródiáról van szó, ami rendkívül szerencsétlen, enyhén perverz hőseivel a fantasy-isekai-t is fricskázza, és nem célja, hogy túl komolyan vegyék, szórakoztató.

A Saga of Tanya the Evil némileg a Japán nacionalista hozzáállás szatírája, a főszereplő egy gátlástalan, enyhén pszichopata férfi, akit Isten úgy akar megleckéztetni a hitetlenségéért, hogy egy háború-sújtotta világba helyezi át, méghozzá újjászületettként, aki lolivá érik. "Hősünk" gyereklány kora és külseje ellenére is jól akarja érezni magát, hatalmát pedig a harctéren való mészárlás által igyekszik bebetonozni. A sorozat inkább edgy, mint elmés, de a néhol kifejezetten Chucky-babát idéző főszereplő párharca Istennel olyan szituációkat és lehetőségeket idéz elő, amik ígéretessé teszik.

A Re:Zero-t általában csak Rem és Emilia miatt szokták emlegetni, mert (főleg) Rem sokak kedvenc waifu-ja (képzeletbeli feleség) az ötlet pedig nem rossz, hogy a főszereplő srác mindahányszor meghal, visszakerül az időben egy bizonyos pontra, és kezdheti elölről, hátha ezúttal nem szúrja el a dolgokat, de sajnos az érdeklődést nem tudja egyenletesen fenntartani, és rengeteg karakter nincs is kidolgozva eléggé ahhoz, hogy relevánsak vagy érdekesek legyenek, a kezdődik elölről szitu pedig nem olyan idegtépő, mint a Haruhi Suzumiya-széria hírhedt Végtelen 8-asa, mégis, a konfliktusok feloldása ritkán mondatta azt velem, hogy ezért megérte várni. A mobiltelefon állandó előrángatását is rossz volt nézni, tekintve, hogy ez is érzékeltette: több utalásra nem futotta a készítőktől. És különben is, Felt > Rem + Emilia.

Az átlag isekai karakter valami lúzer weeb vagy neet, akinek nincs munkája, és úgy tölti az ideje nagy részét, mint a nézőközönség: a szobájában, csajok után csorgatva a nyálát. Jó esetben az animében legalább odáig eljut, hogy ezt nem felejti el, és büszke lehet arra, ha rájön, hogy ennél többre hivatott, esetleg tesz is érte, így valóban egyfajta "hőssé" nőve ki magát, (ahogy a Re:Zero első évadában ez meg is mutatkozik némileg), ugyanakkor ez még kevés, és már ezt is úgy vetik oda, mint holmi jutalomfalatot.

Mindent összevetve tehát a legtöbb isekai-ban lehet értéket, egyediséget találni, csak néha nagyítóval kell keresni, mert annyira futószalagon legyártottak, annyira marketing-fogás miatt isekai-ok, és miért is kéne keresnünk bennük az értéket, ha van egy rakás egyéb anime, amikből sugárzik. 

Ironikus, de a Dr Stone például nem isekai, (bár a cselekmény jut el olyan pontra, ahol már minden elemében arra emlékeztet) mégis, gyengeségeit most félretéve, képes arra, amire a legtöbb isekai nem: a karaktereknek olyan tudásra kell támaszkodniuk a túléléshez, amit nem szerezhetnek meg a jelenben.